PÁLYAORIENTÁCIÓ 2.

A pályázat keretében immár második alkalommal érkezett vendég iskolánkba azzal a céllal, hogy a gyerekek pályaválasztásához segítséget nyújtson.  Dolmány Mária drámapedagógus Budapestről érkezett. A gyerekek nagy izgalommal várták, amit a folyosói zaj elárult vendégünknek.

Bevezetőként tisztázták, mit is jelent a pályaorientáció kifejezés. Majd sorra kérdezte a gyerekeket, ki hány évig szeretne tanulni az általános iskola elvégzése után. Többen is a diplomát célozták meg. Ezután a különböző középiskolai típusokról adott rövid ismertetőt a tanárnő. Érdeklődött, hogy melyek a kedvenc tantárgyaik. Feltette a nagy kérdést, miben más a munka, mint a mostani tanulásuk. Sajnos erre nem tudtak a gyerekeink válaszolni. A következő elgondolkodtató feladat az volt, ki mit csinálna szívesen, ha egy nap 8-14. óráig dolgoznia kellene, mint a felnőtteknek. Itt nagyjából kiderült, ki mi szeretne lenni. Utolsó feladatukat csoportban kellett megoldani. Minden csoport egy munkahely típust kapott, ahol a lehetséges foglalkozásokat kellett összegyűjteni. Ebben ügyesek voltak a tanulóink. Egyes foglalkozásokhoz a végzettségre vonatkozóan kiegészítéseket tett előadónk. A végén mindenkinek sok sikert kívánt a további életéhez. A nagyobb lányok még a munkájával, lakóhelyével kapcsolatban érdeklődtek, szívesen válaszolt ezekre is a kolléganő. A legvégén csoportos fényképezéssel zártuk a programot. Azt éreztem, hogy nem csak én, de a gyerekek is élvezték ezt az egy órát, amit aktív részvételükkel is bizonyítottak.

 

Strauszné Takács Zsuzsanna

MESZTEGNYŐ-PÁLYAORIENTÁCIÓ 2-1 MESZTEGNYŐ-PÁLYAORIENTÁCIÓ 2-2 MESZTEGNYŐ-PÁLYAORIENTÁCIÓ 2-3