MENTORÁLÁS 2

Amikor megtudtam, hogy mentorálni fogok, rögtön az jutott eszembe, hogy én mindenképpen a saját osztályomból választom  a tanulókat. Lehetőséget adva magamnak és a gyerekeknek is arra, hogy több időt tudjunk együtt tölteni, úgy hogy közben még tanulunk is valamit.

Nem volt egyszerű kiválasztani a gyerekeket, hiszen azt gondoltam, hogy ha valaki gyvt-ben részesül, az elegendő lesz a részvételhez. De később kiderült más szempontok motiválnak, így át kellett variálnom a gyermekek névsorát. Miután kialakult a végleges névsor, elkezdődtek a foglalkozások. A tanulók szívesen jártak ezekre az órákra. Habár tudták, hogy tanulni fogunk, mégis első szóra ugrottak, sőt többször is rákérdeztek: Ugye ma is kell jönnünk?

A foglalkozások hangulata oldott volt, sok olyan dologra is fény derült, amire a tanórákon nincs lehetőség. A feladatokat ügyesen oldották meg. Nem is emlékszem olyan feladatra, amit teljes mértékben elutasítottak. Minden munkaformában megmérték magukat, bizonyították, hogy sok mindenre képesek, amire esetlegesen a tanórai keretek között nem.

Mivel kis csoportos foglalkozások voltak, biztos voltam benne, hogy sokkal több idő jut egy-egy tanulóra, így több látens tudást lehet előcsalogatni belőlük. Számomra ismét bizonyítást nyert, hogy minél kevesebb tanulót foglalkoztatunk, annál hatékonyabbak lehetünk.

Jó volt a programban, hogy a gyermekek ismét lehetőséget kaptak arra, hogy előrébb léphessenek, hogy fejlődhessenek. Ők maguk is pozitív dologként élték meg.

Szerették, hogy „kiválasztottak” voltak, hogy csak velük foglalkoztam az órák alatt.

Tüttőné Linha Katalin